Barátsággal köszöntöm az immáron minden bizonnyal nullára csappant létszámú ólvasóközönségem! Igen, én vagyok az megint, élőben, a saját kezemmel írok a saját gépemen, és még gerillák sincsenek akik a fejemhez fegyvert szorítanak hogy megtegyem. Úgy hiszem némi magyarázattal tartozok barátaimnak, és mindenkinek akinek egyáltalán feltűnt, hogy megszűntem létezni. Igazából léteztem, csak egy hölgy miatt volt felfüggesztve az (önjelölt) írói státuszom. Nagy hibát követtem el, és valaki olyat bántottam meg aki erre a legkevésbé sem szolgált rá. Csak azért merem mindezt leírni, mert tudom, hogy Ő egész biztosan nem olvassa a blogom, mikor "együtt voltunk" akkor sem tette. Igen, ekkora bakot lőttem. Egy komlói, 17 éves hungaristát próbáltam szeretni, akiről ennyi nagyon felületes információ alapján is láthatjátok, hogy más világban él mint én. Ráadásként nem beszél idegen nyelveket, (nekem ez a gyengém) nem szerti a gyerkeket, és Pécset sem szívleli (érthető okokból). Na meg mi az hogy nem olvassa a blogom? Igen, titeket mind jobban szertlek már most, hiszen olvassátok. Azzal használtam ki szegény párát és saját magamat is, hogy magányos vagyok és szertethiányos. Jött ez a kislány aki azt mondta nekem napjában 3x, hogy "szeri van" és bár nem értek kamaszul, ez állítólag nem azt jelentette hogy szeret. Én minden ellenérzésem dacára próbáltam odafigyelni rá, és megfelelni. Persze... ennek se jövője, se múltja. Azon kívül, hogy láthatólag sokat jelntettem neki egy - szerintem borzasztóan sikerült - randi után, ahol életem második legrosszabb társaságát nyújtottam (volt egy sokkal rosszabb 20 perces randim is) más nem volt köztünk. Isten látja lelkemet igyekszem társra lelni, megtalálni azt a lányt akinek szüksége lehet egy magam fajta fiúra, és november óta hol elkeseredettebben, hol beletörődőbben keresem a párom. Azt gondoltam, ő szertni fog, próbálkoztam én is. Nem tudtam beleszeretni, elmondtam neki. Alig bukott ki. Nem haragszik. Nem is tudom. Én azért még kitartóan utálom magam, hogy nem tudtam ezt előbb kitalálni. Végülis egy hétig "hülyítettem" ahogy ő mondta. Nem tudom elhitte-e, hogy magam sem tudtam, hogy nem maradhatok vele. Mindenesetre nem maradhatok. Végiggondoltam a helyzetem, és rájöttem, hogy vannak akik többet jelentenek nekem még ismeretlenül is, mint ez a kislány. Van akivel sok közös van bennünk, tudom, pedig nem is találkoztunk még soha. Szereti az állatokat, és Pécset, aki szeret utazni, és törekvő, céltudatos, komoly ember, ifjú kora ellenére. Rájöttem hogy bár ilyen párra vágyom, ha nem is tartogat számunkra a sors közös jövőt, még sokkal több odafiegylést érdemel Ő is, és a többi igazi, közeli barátom, mint hogy elhanyagoljam az igazán fontos kapcsolataimat, ilyen tévelygések miatt, és még károkat is okozzak vele. Azt hiszem tanultam az esetből, és többé nem hagyom magam elcsábítani szép szavakkal, és nem töröm össze olyanok szívét, akik nem ütést, hanem simogatást várnának tőlem. Tudom milyen az... Eddig csak a másik oldalon voltam. Mindig hosszú távok után. A következőkben postolom is egy számomra ismeretlen szerző művét, a témában, ami olyannyira fájdalmas, hogy Keri végig sem merte olvasni.