Épp a foktonos dünter és a diplomahalmozás fáradalmait kipihenve próbáltam gyulladt szemem pihentetni ásás után (még nekiálltam a kerti tavat kialakítani, mert nem vok normális) amikor nagyi szavaira riadtam fel. Ezexerint elszundítottam. Na de nem szavak voltak azok, inkább egybefüggő ordibálás, hogy "JÖN A VIHAAAAR" Kinéztem, akkor épp készültek menni az utolsó droidok, a már említett ácsok. Befejezték a munkát, ami akkora nagy szám, hogy ha nem lennék ilyen elfoglalt külön posztot szentelnék neki. Hiszen befejeztük az építkezést. Nincs több szakipari munka, csak kisebb csinosítgatások, amit én meg apám megoldunk okosba. Erre tavaly január harmadika óta várunk, de még egy éve sem építkeztünk. Ment mint a villám, néha már untuk, de annak a szakasznak mikor idegeneket kerülgetsz a kertedben és ezért még hatjegyű összegeket ki is fizetsz végre vége számunkra. No szóval épp hogy kimentem bezárni a kocsit, és elbúcsúzni a droidoktól akiket épp aznap büntetett meg a munkaügyi hatóság -pont itt a mi telkünkön-, már szakadt is az eső. Kapucniban rohangáltak fel alá itt a kocsibejárón, mert már verte őket a jég, amiről persze én nem tudtam, hiszen tető alatt voltam. Előtte még papucsban, rövidnadrágban, álmos fejjel jártam ott, aztán láthatjátok a képeken mi lett belőle. Ez nem hó, jég. Megmaradt még órákig. Végül nem lett akkora következménye, mint a legutóbb nagy viharnak ami pár 20 kg alatti dologot arrébb rakott, más tákolmányokat meg lerombolt. Akkor leszakadt a légvezeték is, és nem volt áram. Elektromos gyújtású gáz-központi fűtés lévén így nem volt melegvíz sem a csapban, sem a radiátorokban. Akkor sötét középkor volt egy éjszakára, most csak a karácsonyi tájban gyönyörködtünk, áprilisban.

A hó?födte ojjektum